Description
A klasszikus 4088 irányított headset mikrofon ipari szabványnak számít a professzionális headset mikrofonok között. Nyílt és természetes hangzást nyújt, amely ideálissá teszi beszéd- és énekhangra egyaránt. Kiváló oldalirányú jel-elnyomással rendelkezik a nagy hangnyomású helyzetekben.
Hatékonyan nyomja el a távoli hangforrásokat, emiatt tökéletesen alkalmazható élő előadási körülmények között, ahol a háttérzaj és a gerjedés aggályos lehet. Olyan környezetben, ahol nagy a hangnyomás, illetve gerjedéstől kell tartani, ez a mikrofon jól veszi az akadályokat. A mélyhangok visszaadását úgy alakították, hogy 2-3 cm (1”) távolságra a hangforrástól optimálisan egyenletes legyen. Ez azt jelenti, hogy a mélytartomány csökkenése nagyobb távolságból viszonylag erőteljes lesz – ez fontos tényező, amikor a háttérzajok elnyomása és a gerjedés elleni küzdelem kerül előtérbe.
A 4088 irányított mikrofon elegáns kialakítása a világ legkevésbé feltűnő fejen viselt kardioid headsetjévé teszi. Biztonságos, két fülre rögzített megoldása révén különféle előadók alkalmazhatják. Kis, 0,64 cm (0,25”) átmérője diszkrét használatot tesz lehetővé. Tömege mindössze 14 g (0,5 oz), hosszútávon is rendkívül kényelmes viselet. A mikrofont akár jobb, akár bal oldalra is helyezhetjük.
A szár 3 cm-rel (1”) hosszabb, mint a gömb iránykarakterisztikás változat, vagyis találkozik azzal az igénnyel, hogy a mikrofont a száj sarkához tudjuk igazítani. A pop hangok elkerülésének érdekében a kapszulát ne helyezzük közvetlenül a száj elé.
Néhány szó a kardioid iránykarakterisztikás mikrofonokról
A „vese”, vagy „szív” alakról elnevezett kardioid (vagy irányított) iránykarakterisztikás mikrofon elölről a legérzékenyebb, hátulról és oldalról a legkevésbé. Számos variációja létezik, szélesebb vagy keskenyebb érzékenységi szöggel (szuperkardioid, hiperkardioid, széles kardioid, stb.). Habár a kardioid mikrofonok az oldalról érkező hangokat is felveszik, ezek általában többé-kevésbé színezettek és tompák. Az egyedülálló DPA kapszula-technika azonban elkerüli a színezettséget a mikrofon oldala vagy hátulja felől érkező hangok esetében, mindössze az érzékenység csökken ezekből a szögekből, ennélfogva tökéletes hangképet biztosít. A csökkenés mértéke az adott mikrofon pontos specifikációjától függ.
A kardioid mikrofon a meghatározás szerint -6 dB jelcsökkenést mutat a 90°-os szögből érkező hangok esetében, de sokaknak a kardioid szó általánosságban az irányított mikrofonokat jelenti szemben a gömb iránykarakterisztikással, amely minden irányból veszi a hangokat.
Természetüknél fogva az irányított mikrofonokat gyakran használják színpadon, élő előadásban, koncerteken csakúgy mint prózai előadásokon, egy hangszer, vagy személy hangjára fókuszálva. A szűk érzékenységi szög segíti a zsúfolt színpad más irányból érkező hangjainak kiszűrését. Van egy dolog, amit meg kell említeni kardioid mikrofonok esetében, ez pedig a proximity effekt, amely megnövekedett mélyhang visszaadást eredményez, amint a mikrofont közelebb visszük a hangforráshoz. Ezért amikor szeretnénk megítélni egy mikrofon műszaki adatait, minden esetben keressünk egy ismertetést arról, hogy milyen távolságból mérték az egyenletes frekvenciamenetet. Továbbá a kardioid mikrofonok a gömb iránykarakterisztikásoknál sokkal érzékenyebbek a szél-, pop- és kéz zajokra, tehát ne felejtsünk el óvintézkedéseket tenni ezek ellen.
IP58 minősítés
A CORE miniatűr mikrofonok IP58 minősítésűek. Ezt a tartósságot számos védelmi mechanizmus révén érik el:
- Víztaszító nano-bevonat a fedélen és a házon
- Az érzékeny erősítő hermetikus lezárása a mikrofon magjában
- A membrán kettős aranyozása
Vessünk egy pillantást a mikrofon tisztításáról szóló útmutatóra, amelyben olvashatunk a mikrofon desztillált vízzel való öblítéséről. https://dpamikrofonok.hu/a-megfelelo-mikrofon-higienia/